Valentin nap

Ma Valentin nap van, és elkezdek a Réka mellett sutyiban bejegyzést írni, hogy én legyek az első:). Ez nem verseny, de mégis kicsit az. Ma február 14-e, Bálint és Valentin napja van. Ma a cukormázas szívecskék, a rózsaszín plüssfigurák, a nyálas popszámok és vörös rózsák, a jegygyűrűk, az esti pezsgők, a rómeóésjúlia-féle képtelen és tehetetlen romantika, a fülledt és sűrű cukormáz napja van. A párkapcsolati berkekben jártas lányoknak pedig az a dicsünnepe, mikor diadalittasan, felszegett fővel végigsétálnak az utcán, oldalukon egy megfelelőnek ítélt hímegyeddel (márha), és kegyetlen pillantásokkal biztosítják az összes szinglit, aki szembe jön felsőbbrendűségükről. (továbbiakban: bibínekemvanpasim-nézés) Valentin nap -Barney Stinsonon kívül- nem akad olyan nő, aki szingli akarna lenni. A férfiaknak egy kicsit más minden. Én sosem értettem hogy lehet a rózsaszínű plüssizléstelenségeknek ekkora divatja. Ki a fasz akarna egy ölelgetős plüss-szívet, vagy egy gyomorgörcsös jaguár pofájú nyulat. Talán a Sin City-ből jól ismert Marv is közelebb kerülhetett volna a nőkhöz, ha beáll Valentin napi kabalaállatnak. A férfiaknak, és bizonyára sok józanul gondolkodó nőnek ettől egészen más ez a nap. Mondhatni egy sima hétköznap, ami idén mondjuk vasárnapra esik. A kulcsfogalom a stílus. Nem azért kell egy rózsával, netán egy ebéddel meglepni a barátnőd, mert a hatalmas szerelemnek giccses és nyálas tüze bánt. Sokkal inkább tedd ezt fél részben magadért. A kapcsolatotokért. Mert nem akar senki 30 év múlva olyan lenni, aki a kanapén ül és mustárfoltos atlétában nézi a román harmadosztály gigászi küzdelmét az m1-en. Még azok sem akarnak ilyenek lenni, akik ilyenek. Az unalom és középszerűség pedig a kis döntéseinken keresztül sugárzik az életünkbe. És ha így járunk, és teleszivárogta testünket ez a mérhetetlen feleslegesség, akkor -hogy amerikai filmesen fejezzem be a bejegyzésem- isten irgalmazzon lelkünknek.